Musicalek éjszakája 2

musicalösszeállítás
2016

rendezte: Tőzsér István Martin

A Musicalek éjszakája folytatásában újabb musicalek kerültek bemutatásra, így lehetett dalokat hallani a Mamma Miából, A dzsungel könyvéből, a Valahol Európábanból is, valamint színpadra került a Magyarországon musicalként még be nem mutatott Wicked, Jégvarázs és A kis hableány is. A darab középpontjában a tehetség állt: a dalokat összekötő szpotokból a közönség jobban megismerhette a fellépő fiatalokat, így az egyéniség is a középpontba kerülhetett.

A darabban a korábbinál is nagyobb számban jelentek meg gyerekek, fiatalok, akiknek az idősebb generációval is együtt kellett működniük. A Musicalek éjszakája 2.-ben megjelenő témák is a fiatalsághoz, a frissességhez kapcsolódnak, így a dalokban a szerelem, a kalandok, a felszabadultság és a közösség is megjelenik. Az előadás világát konstruktív, fémállványokból álló szerkezet alkotta. Ebben a letisztult képben minden dal, a különböző hangulatok és egyéniségek is megkaphatták a megfelelő figyelmet.

A Musicalek éjszakája 2. 2016. április 23-án került bemutatásra a kiskunmajsai Konecsni György Kulturális Központban, amit még két előadás követett, valamint a darab a 2016-os kecskeméti Csiperó fesztiválra is meghívást kapott.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.