KomfortZóna

tréningsorozat
2022

Megküzdés a Csehov-módszer alkalmazásával: stratégiák és utak a járvány után.

Tréningjeinkre várunk mindenkit, aki felszínre hozná érzéseit, szívesen beszélne megküzdéseiről, illetve keresi saját határait valamint a közösségével való (újra)kapcsolódás lehetőségeit.

A négy, részben egymásra épülő, de külön is látogatható és átélhető tréning céljai az önmagunkba tekintés, az önbizalom erősítése, illetve a komfortzónából való kilépéssel való kísérletezés – mindez a színház és a színházpedagógia eszközeivel.

A tréningek vezetője Tőzsér István Martin, a stúdió vezetője, tréner, rendező, aki szakdolgozatát a Csehov-módszerből írta.

A tréningsorozatba az alábbi tréningek tartoznak:
1.  2022. március 26.: Felszabadulás
2.  2022. április 9.: Jelenlét
3.  2022. április 23.: Gesztus
4.  2022. május 7.: Improvizáció

Az első tréningről:
Felszabadulás
Ahhoz, hogy dolgozhassunk magunkon, ki kell zárnunk minden mást – azonban a körülmények leválasztását is tanulni kell. Tréningünkön a beszéd, a mozgás alapjait vesszük át, illetve gyakoroljuk a koncentrációt. A gyakorlatok segítenek a felszabadulás érzésének megélésében, egyúttal a csoportban való munkát is megalapozzuk a bizalomépítő és az összekapcsolódást elősegítő gyakorlatokkal.

A második tréningről:
Jelenlét
Tapasztald meg, milyen hosszan koncentrálva jelen lenni a térben, kizárva minden gondolatot, csakis magunkra és a jelenre irányítva a figyelmet!
Merülj el az érzésben, és kapcsolódj össze a többiekkel hangok, szavak és mozdulatok nélkül!
Tréningünkön elsősorban mozgásos, testtudat-alakító és figyelemfejlesztő gyakorlatokat próbálhatsz ki. A gyakorlatok Csehov és Zinder technikájára építenek.

A harmadik tréningről:
Gesztus
A hitelességet nem az idegen karakterek felvétele adja, hanem éppen az önkifejezés gyakorlása. Csehov egyik fő gondolata a pszichológiai gesztus, amely leírja, hogyan lehet egy karakter lényegét egyetlen tömör mozdulatba, gesztusba belefoglalni, ami vezérmotívumként mindig ott marad a színésszel. A tréningen Csehov fő gyakorlatait próbálhatod ki a karakter felvételétől, a test-elme összekapcsoláson át, az atmoszféra-teremtésig – színészi technikák, amelyek a mindennapi egyensúly megtalálásában is segítenek.

A negyedik tréningről:
Improvizáció
Improvizálni nem könnyű, mert abban mindig ott vannak határaink, és az is, mit gondolunk magunkól és a világról. Az önismereti és bizalomépítő gyakorlatok segítenek a határok átlépésében, a beszédtechnika megalapozza a magabiztos kifejezést. A tréningünkön ezekre építve próbálunk ki improvizatív gyakorlatokat, és hozunk létre együtt performatív etűdöket. Helyet kap a mozgás és az ének is.

Hasznos információk:
Helyszín: Attention, a Blahától 5 percre (1085 Budapest, Gyulai Pál utca 5., lépcsőkön le az utcáról).
A tréningek 13 órakor kezdődnek, hosszuk 2,5-3 óra.

A részvételi díj a tréningeken:
Egy tréningen való részvétel esetén: 3000 Ft
Bérletek:
fél-bérlet (2 alkalom meglátogatására jogosít fel): 5000 Ft
egész-bérlet (4 alkalom meglátogatására jogosít fel): 8000 Ft
A fizetésre a helyszínen, az első résszvételi alkalommal van lehetőség.

Regisztrálni az eseményre itt tudsz.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.